His master voice

Molnár "Anton" László

Élőzene, disco, műsorvezetés egyszemélyben

Bemutatkozás

Köszönöm érdeklődését, hogy megtekinti honlapomat.
Molnár László vagyok, budapesti zenész, és DJ
Nem kívánok magamról sokat írni, mivel szerintem a múlt sikereinél sokkal fontosabbak a jelen sikerei.

Úgy emlékszem mindig is zenésznek készültem, zenészcsaládban nőttem fel, ezést természetesnek tűnt hogy kora gyermekkoromtól klasszikus zongoraórákra jártam (néha némi szülői kényszer hatására). Már tinédzser koromban megfertőzött a pop, és rockzene, ezután több ismert, és kevésbé ismert zenekar tagja lettem. Eután biztosabb kereset után néztem, ezért műfajt váltottam. 
Vendéglátó zenészként itthon kezdtem el dolgozni és tovább folytattam a zongoratanulást, de már a tánczenész stúdióban. Két év gyakorlás után sikeres vizsgát tettem, és megkaptam a hivatásos előadóművészi engedélyemet. Ezt követően közel húsz évig itthon, és külföldön zenéltem különböző éttermekben, szállodákban.
Több mint tíz évig jártam a világot. Németországtól indulva egész az Egyesült Arab Emirátusokig jutottam. Luxushajós szerződéseim jóvoltából harminc országban jártam, ami hatalmas élményt jelentett számomra.
Most már huzamos ideje itthon vagyok, és főleg rendezvényeken, esküvőkön lépek fel, büszkén mondhatom a megrendelőim megelégedésére.

Azt vallom a zenei minőség mellé ugyanolyan fontos a feladathoz való jó hozzállás, mert csak egy lelkes zenész képes a hangulatot felizzítani.
Remélem honlapom tartalma elnyeri tetszését, és megtisztel felkérésével.
Sok sikert kívánok közelgő rendezvénye megszervezéséhez.